Oroszország fokozni fogja a támadásait Ukrajna logisztikai központjaival szemben, azzal a céllal, hogy megsemmisítse az ország új, nyugati fegyvereit – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús jelentését a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya. Ezúttal az orosz haderő támadóműveleteiről írnak Donyec-megyében.
Két fegyverrel felszerelt vezető nélküli lánctalpas katonai járművet is a frontra küldött az orosz haderő Berdicsinél, ez talán az első alkalom, hogy éles csatában vezető nélküli, fegyverrel felszerelt harcjárművet használtak az ukrajnai háborúban. Mindkét járművet likvidálta az ukrán haderő.
Tegnap délután több mint hat órán át bombázta az Egyesült Államok hadereje a jemeni húszikat, az akció során az iszlamista lázadók számos haditechnikai eszközét megsemmisítették – számol be az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) X-oldalán.
Az orosz védelmi minisztériummal szoros kapcsolatot ápoló "Fighterbomber" tette közzé a fényképet arról az új Berijev A-50-esről, amelyet nemrégiben szállítottak az orosz légierő számára. Korábban több nyugati elemzés is úgy értékelte, a két A-50-es közelmúltbéli elvesztése rövid távon pótolhatatlan veszteséget okozott Moszkvának.
Ukrajna nagy hatótávolságú drónok gyártását tervezi annak érdekében, hogy Oroszország belső területeit támadhassa - írja a Sky News.
A X közösségi médiaportál felületén jelent meg egy felvétel, amelyen egy nyugati csapatszállító járművel közlekednek az orosz katonák.
A hadászati kezdeményezés továbbra is az orosz hadseregé az ukrajnai háborúban, és Moszkva következetesen el fogja érni a "különleges hadművelet" célját - jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy, az orosz hadsereg parancsnokaival kedden megtartott online konferencián.
A TOSZ-1-es rakéta-sorozatvető (orosz terminológia szerint nehéz lángszóró) az ukrán tüzérség és drónok kedvelt célpontja: a brutális tűzerővel rendelkező fegyverből a háború kirobbanása óta számtalan példány megsemmisült már. Most Avdijivka mellett kapott el egyet az ukrán tüzérség.
Lelőtte az orosz légvédelem az ukrán légierő egy Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépét Dnyepropetrovszk megye légterében, valamint megsemmisítette HIMARS és Uragan sorozatvetők 14 rakétáját, továbbá hat Neptun hajóelhárító rakétát és 38 drónt az elmúlt nap folyamán - közölte az orosz védelmi tárca vasárnapi hadijelentésében.
A lézerfegyvereket már az első prototípusok megjelenése előtt a jövő fegyvereinek gondolták, hiába vannak azonban felszerelve több amerikai hadihajóra is, a Vörös-tengeren mégsem vetik be őket. A Defense One haditechnikai szakportál szakértője elmondta, miért.
Putyin az ukrán kormány megkerülésével, Ukrajna bevonása nélkül tárgyalna most már a háború lezárásáról a Nyugattal – írja friss elemzésében az Institute for Study of War (ISW). Az amerikai agytröszt szerint az orosz elnök azt akarja elérni, hogy a Nyugat hagyja magára Ukrajnát, átengedve az országot az orosz érdekszférának.
Kína Állambiztonsági Minisztériuma figyelmeztette az amatőr rajongókat, hogy ne tegyenek közzé katonai felszerelésekről készült fotókat az interneten, mivel ez veszélyezteti a nemzetbiztonságot és nem utolsó sorban börtön is járhat érte - írta meg a CNN.
Az amerikai képviselőház több mint kétharmada megszavazta az Ukrajnának nyújtandó támogatást engedélyező intézkedést is tartalmazó éves törvényjavaslatot.
Megsemmisített az orosz haderő egy igazán ritka, ukrán fejlesztésű 80K6M típusú mobil háromdimenziós radarállomást – derül ki harctéri felvételekből. Az oroszok a feladat elvégzéséhez egy Lancet típusú kamikaze drónt használtak.
Több forrásból is látni fotókat arról, hogy az orosz haderő fekete táskákat, dobozokat erősített a fronton használt katonai járműveire. Nagyon úgy fest, hogy széles körben is megjelent az ukrán fronton Oroszország kis méretű drónelhárító rendszere, a Triton, illetve több, ehhez hasonló elektronikus harcászati berendezés.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.